Vidékünk a XX. század során több ízben részese volt a világtörténelmi eseményeknek. Az I. világháború, s az azt követő trianoni békediktátum voltak az első igazán nagy erőpróba, igénybevétel az itt élőknek, még Magyarország részeként. 1920. június 4. után azonban hamarosan egy hivatalosan is megerősített új korszak kezdődött el: a kisebbségi sors, elszakítva az anyaországtól, sok-sok megpróbáltatással, megkülönböztetéssel, megaláztatással, betelepítésekkel. De iure az 1918. december 1. kikiálltott Szerb-Horvát-Szlovén Királyság ekkortól valóban életre kelt, s a  világbéke megőrzésének aktív résztvevőjeként, a megalakult Kisantant Szövetség  tagjaként biztosította Európa e részén a békét. Ez a viszonylagos béke azonban igen agyaglábakon álló kolosszusnak bizonyult. Gyorsan kiderült, hogy a győztesek békéje aligha olyan tartós, mint ahogy azt várták. A nagy gazdasági krízis, a németországbeli események a harmincas években, mind-mind olyan jelek voltak, melyek valami nagy eseménysorozatot vetítettek előre... A következő világháború nem is oly sokára valóban elkezdődött. A Délvidéket 1941. áprilisában érte el teljes erővel. Ennek a II. világháborús eseménynek egyik részét dolgozza fel ez a szakdolgozat, mint Magyarkanizsa megyei város katonai parancsnokságának története.

Az 1941. év tavaszán Németország igen intenzíven készült a Szovjetúnió ellen. Adolf Hitler elképzelése szerint a támadás sikere érdekében a Jugoszláv Királyságot is bele kellett vonni a háromhatalmi szerződés résztvevői közé. Nem történt zökkenőmentesen ez a dolog, mert ugyan a jugoszláv delegáció Bécsben csatlakozott az egyezményhez, ám az országban időközben végbement puccs nyomán lényegesen megváltozott a helyzet, ami megváltoztatta a német elképzeléseket. Elkerülhetetlenné vált az ország lerohanása Hitler szemszögéből nézve.[1] 1941. április 6-án meg is kezdődött az akció Belgrád bombázásával. A magyar miniszterelnök, gróf Teleki Pál öngyilkossága sem akadályozhatta azonban meg Magyarországot abban, hogy esetlegesen tovább gyarapítsa addigi sikereit a trianoni döntéssel elszakított részek visszaszerzésében, mégha ez ebben az esetben a háborúban való aktív részvételt is jelentette.[2] A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács meghatározása alapján ismertek voltak azok a  kritériumok, melyek nyomán Magyarország fegyveres ereje részt fog venni a Jugoszláv Királyság elleni támadásban, az ott élő magyarok, illetve a Délvidék miatt. Ezek pedig a következők voltak[3] :

-         ha a délszláv állam felbomlik, megszűnik,

-         ha az ott élő magyar kisebbséget atrocitások érik,

-         ha hatalmi vákuum alakulna ki a német támadást követően a magyarlakta területeken.

Mivel a Wermacht csapatok s a Luftwaffe támadó egységei igen hatásos eredményeket értek el nagyon rövid idő alatt, a jugoszláv hadvezetés nem tehetett egyebet, mint visszavonulást rendelt el. Elsősorban a Duna-Tisza folyók közén. Az események gyorsan peregtek. 1941. április 10-én Zágrábban kikiálltották a Független Horvát Állam megalakulását, s ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az I. világháború után létrejött új délszláv állam de facto megszűnt létezni.[4] Ehhez jött még, hogy hamarosan Németország, Olaszország, majd Magyarország is elismerte Horvátországot mint független államot. Ezzel még egy feltétele teljesült a magyar beavatkozásnak.[5] A honvédség alakulatai 1941. április 11-én a koradélutáni órákban indultak támadásra a magyar-jugoszláv határ teljes szélességében. Erre az akcióra a 3. magyar hadsereg keretében az I.,IV.,V. hadtestek, valamint a gyorshadtest alakulatait jelölték ki, Gorondy-Novák Elemér tábornok vezetésével. Kisebb-nagyobb helyi ellenállás leküzdése után azonban megtörtént Zombor, Szabadka és Topolya irányába Bácska visszafoglalása. A teljes akció 1941. április 14-én estig be is fejeződött.[6]

A magyarkanizsai polgárok, akár a zentaiak, figyelemmel kisérhették a támadó német bombázó-kötelékeket 1941. április 6-án Virágvasárnap korareggel, amint északi irányból repültek déli irányba a céljuk felé. Valamivel később a rádióban elhangzó hírekből is némi információt kaphattak, egészen a műsor sugárzásának a megszakításáig. A főváros bombázásával egyidőben kezdte meg a visszavonulást a Jugoszláv Királyi Hadsereg, Belgrád irányába.[7] Visszavonulásuk során több hidat robbantottak fel ( pl. Zentánál, Újvidéknél ) hogy nehezítsék a támadók előrenyomulását. Néhány nappal később meg is érkeztek a honvédség V. hadtestének állományába tartozó csapatok Magyarkanizsára. 1941. április 12. volt ekkor.[8] Grimm Ferenc helybéli rádiókereskedő volt az, aki személyesen indult el motorkerékpárján Horgos felé, hogy találkozzék a honvédekkel.[9] Az érkező honvédeket a magyar lakosság itt is mint más településeken, örömmel várta s felszabadítóként üdvözölte. Hamarosan sor került a Főtéren álló I. Péter király szobrának a ledöntésére is. A lelkesedés leírhatatlan volt.[10] A visszafoglalás befejezése után hamarosan bevezették a katonai közigazgatást 1941. április 18-tól. A magyar királyi Honvéd Vezérkar főnökének, Werth Henrik tábornok rendeletének nyomán Bácskában, Baranyában és Muraközben a következő katonai parancsnokságok létesültek: 17 járási, 3 törvényhatósági jogú városi ( Szabadka, Zombor, Újvidék ) és 2 megyei városi ( Magyarkanizsa, Zenta ) központtal. Ezek a parancsnokságok mint elsőfokú közigazgatási hatóságok működtek.[11] A katonai közigazgatási parancsnokságoknak katonai és polgári személyzetük volt. Magyarkanizsára vitéz Kulay Oszkár alezredest vezényelték mint katonai parancsnokot[12], helyettese pedig Rácz őrnagy[13] lett.

A másodfokú közigazgatási hatóság a Déli hadsereg Katonai Közigazgatási Csoport Parancsnokság volt, melynek élére Novákovits Béla tábornokot nevezték ki. Hatásköre az egész felszabadult területre kiterjedt, s a székhelye Szabadkán volt található. Harmadfokú közigazgatási hatóságként a Szállásmesteri Csoportot említhetjük.[14]

Magyarkanizsán, ugyanúgy mint Zentán, különböző hivatalok, vagy osztályok működtek[15]:

-         Elnöki osztály,

-         Építészeti és munkaügyi osztály,

-         Katonaügyi, tan- és ipari osztály,

-         Számvevői osztály,

-         Adó- és javadalmi osztály,

-         Közegészségügyi osztály,

-         Közellátási osztály,

-         Gazdasági és jogi osztály,

-         Árvaszék,

-         Anyakönyvi hivatal,

-         Tűzoltóság,

-         m. kir. Rendőrség,

-         m. kir. Adóhivatal,

-         m. kir. Járásbíróság.

Valamint a rendfenntartó szervek[16]:

-         Rendőrörs

-         Nyomozói csoport

-         m. kir. Csendőrség ( a városhoz tartozó kiterjedt tanyavilágban )

A hatalomátvétel után azonnal igyekeztek felmérni a  keletkezett károkat, amelyek egyrészt a trianoni döntés óta eltelt időszakban keletkeztek a városban és annak környékén, másrészt pedig melyek akkor keletkezhettek, amikor a bevonulás zajlott. Biztosítani kellett  a polgárok közbiztonságát, bevezetni a magyar jogrendet, karhatalmat. Tennivaló akadt bőven. A politikai helyzet fonáksága miatt Bánát nem került Magyarország fennhatósága alá. Így a Tisza menti városok, Magyarkanizsa és Zenta, határmenti településekké lettek, ahol határőrség, m. kir. folyamőrség is működött ( Bánát német uralom alatt maradt a magyar-román ellentét miatt ).[17] Az egyik nagyon fontos probléma a földreform kérdése volt. Ezt  igyekeztek megoldani, mert jelentős számú szegény, földnélküli vagy kevés földdel rendelkező magyar család élt itt is, mint bárhol másutt. Ez a földreform a jugoszláv földkisajátítás során elvett területet vette célba, melyek az I. világháború után kerültek az új hatalom birtokába. Ezen területek 1941. április 15-vel mentek át a magyar állam tulajdonába, s a  július 17- én az M.E. 5280 számú rendeletével ezt jóvá is hagyta a kormány. Összesen mintegy 193 000 katasztrális holdról volt szó a Délvidéken.[18] De nem hozta meg a várt eredményeket, mert javarészt elmaradt, vagy csak részben sikerült kivitelezni.[19]A magyarkanizsai közigazgatás alá 35 000 katasztrális hold tartozott. Ezen a területen több település és virágzó tanyavilág létezett[20]:

-         Adorján

-         Oromhegyes

-         Tóthfalu

-         Fogadjisten ( Velebit )[21]

Itt jelentős számú, mintegy 5500 – 6000 lakos élt.[22] Életüknek a munka mellett fontos eleme volt az iskola, a vallás. A gyermekeknek szükségük volt bizonyos szintű oktatásra. Aki tudta, az taníttatta a gyermekeit a jobb élet reményében. A városban működött is ebben az időszakban egy állami elemi, egy állami polgári és egy iparostanonc iskola, valamint egy internátus, a benntlakó tanulóknak. Vallási szemszögből nézve a városban s a peremterületeken élők döntő többségben római katolikusok voltak. Két plébánia működött Magyarkanizsán, és három a külterületeken. A pravoszláv hitfelekezetnek csekély számú híve volt ekkor.[23] A másik igen fontosnak tartott probléma a betelepítettek kérdése volt. Az I. világháború után a délvidéki városokban és településeken igyekeztek megváltoztatni az etnikai egyensúlyt a letelepített dobrovoljácokkal. A katonai közigazgatás egyik első intézkedése volt, hogy kitelepítette ( vissza Szerbiába ) azokat az embereket, akik 1918. október 31-ét követően jöttek a Délvidékre.[24] Talán figyelmet érdemlő adat, hogy a Bácskából Szerbiába áttelepítettek száma 25 000 körüli volt. Ennél jóval nagyobb számok is ismertek. Horvátországból például 120 000-et, Albániából 49 000-et, Bulgáriából pedig 42 000-et telepítettek át.[25] Magyarkanizsa esetében a „Magyarkanizsai Tiszavidék” hetilap szerint többszázan távoztak a városból 1941. áprilisában.[26]

A katonai parancsnokság idején lassan a közéleti tevékenység is igyekezett visszatérni a maga medrébe. Némi idő múltán megkezdték a működésüket a társadalmi, kultúrális, hivatásos, politikai és sport egyesületek, szervezetek. Miután Bácska is visszatért az anyaországhoz, itt is eljött az ideje, hogy felelevenítsék az I. világháborús hősökre való tisztes emlékezést a Hősök emlékünnepén keresztül. Ezt a napot az 1924. évi XIV. t.c. avatta nemzeti ünneppé, és minden május utolsó vasárnapján tartották, amely napon minden egyesület, szervezet  a lakossággal, valamint a katonasággal képviseltette magát az ünnepségen.[27]

A társadalmi egyesületek[28] közül megemlíthetők a :

-         Baross Szövetség,

-         Tűzharcos Szövetség,

-         Magyarkanizsai Leventeegyesület,

-         Magyar Ifjúság,

-         Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége,

-         Szívgárda.

A kultúrális egyesületek és körök[29] közül pedig a :

-         Keresztény Nőegylet,

-         Katolikus Kör,

-         Magyarkanizsai Iparos és Polgári Dalkör,

-         Cserkészegylet,

-         Iparos Olvasókör,

-         Adorjáni Katolikus Gazda és Olvasókör,

-         Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség,

-         Zsidó Nőegylet,

-         Katolikus Olvasókör.

A gazdasági, hivatásos és sport egyesületek[30] közül említhetők a következőek:

-         Úri Kaszinó,

-         Önkéntes Tűzoltó Egyesület,

-         Gazdakör,

-         Gazdasági Legényegylet,

-         Ipartestület,

-         Magyarkanizsai Munkásszervezet,

-         Kereskedők Egyesülete,

-         Magyarkanizsai Malomszövetkezet,

-         Keresztény Kiskereskedők Árubeszerző és Elosztó Szövetkezete,

-         Oromhegyesi Mezőgazdasági Egyesület,

-         Gazdák Kölcsönös Tűzkárbiztosító Szövetkezete,

-         Temetkezési Egylet,

-         Építőmunkás Szakcsoport,

-         Magyarkanizsai Sport Klub.

A politikai pártok[31] is működésnek indultak, s megemlíthetjük a :

-         Revíziós Ligát,

-->