Zenta lakosságát mindig is érdekelte városának  története[1], olvashatjuk Szloboda János tanár úr tollából, a nemrég megjelent nagy fontossággal bíró könyv előszavában, amelyet Molnár Tibor írt, Zenta és Magyarkanizsa községek II.világháborús hősi halottjai címmel. Így van ez az utóbbi időben, amikor is a helytörténeti munkáknak megnőtt a jelentősége. Írásommal  szeretnék hozzájárulni az előbb említett helytörténeti munkákhoz. Be szeretném mutatni a magyar fél szemszögéből a történteket, mert az elmúlt időszakban, gondolok itt elsősorban a II.világháború utáni időkre, általában a győztesek tollából származó adatokat olvashattuk.

Vidékünket a háború  1941.tavaszán érte el, amikor Németország megtámadta a királyi Jugoszláviát április 6-án. A támadás elsöprő erejét jelzi  gyors lefolyása is. Mivel megváltoztak az aktuálpolitikai események, Magyarország is részt vállalt ebben a támadásban, hiszen a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács által meghatározott[2] támadási kritériumok Jugoszláviával kapcsolatban adva voltak már erre az időre. Ezek pedig a következők voltak :

-       a délszláv állam felbomlása esetén

-       a délvidéki magyar kisebséget érő atrocitások esetén

-       a német támadás által a magyarlakta területeken hatalmi váákum alakulna ki.

A délszláv állam gerincét belpolitikailag a Független Horvát Állam kikiáltásával roppantották meg ez év április 10-én, ami természetesen befolyásolta Magyarországot a kérdéses üggyel kapcsolatban. A megalakult államot sorban ismerték el Németország, Olaszország, majd Magyarország is.

A támadást, amely 1941. április 11-én kezdődött el , Gorondy-Novák Elemér tábornok vezetésével indították meg a 3.magyar hadsereg keretében a Honvédség I., IV., V. hadtestének, valamint a gyorshadtestének alakulatai[3]. Április 14-én estig megtörtént a trianoni diktátummal elvesztett Délvidék e részének a visszafoglalása[4], bár Mészáros Sándor szerint ez már 13-án a késődélutáni órákban bekövetkezett[5].

Az események természetesen Zentát is érintették, hiszen közel helyezkedett el az északi határhoz. A támadó német gépek egy része pont Zenta fölött húzott el még április 6-án reggel. A jugoszláv csapatok szinte azonnal megkezdték a visszavonulást déli irányba. Ennek a folyamatnak volt a része a tiszai vashíd aláaknázása is, amit 12-én a hajnali órákban robbantottak föl[6].     

A robbantás következtében igen tetemes kár keletkezett a hídhoz közeli házakban, üzletekben.

 Az előrenyomuló honvéd csapatok, amelyek az V.hadtest állományába tartoztak, zömmel április 13-án érték el Zentát[7] , ahol a lakosság nagy örömmel üdvözölte Bácska felszabadítóit. Az igazságtalan trianoni döntés okozta elkeseredés, csalódottság után visszatérni látszott a régi állapot, mégha csak részben is.

A bevonulás nem történt simán, mert több esetben érte támadás a honvéd csapatokat rajtaütésszerűen a szerb csetnik erők részéről, akik nem reguláris erőként Zentán és annak környékén általában civilruhában hajtották végre akcióikat[8] ( a felsőhegyi vasútállomás környékén, a villanytelepnél, a vasútállomásnál, az alsóvárosi temető kápolnájából a vásártér felé, a központi parkban a szerb templom tornyából és a Royal szálló padlásteréből ), de ezeket erélyesen és gyorsan le is törték. Ezekre az eseményekre a még élő idősebbek élénken emlékeznek... A város hivatalos átadása előtt nevezték ki a polgármestert Vámos János tanár személyében, akinek helyettese ekkor dr.Felsőhegyi András lett. Némi idő elteltével a helyettesi poszton felváltotta őt Edelényi Miklós ügyvéd, míg ő a gazdasági és a pénzügyekkel lett megbízva. Mandátumuk véget is ért a hamarosan kezdődő  katonai közigazgatással, amit április 18-án vezettek be hivatalosan a visszacsatolt területeken, amivel Zenta is katonai parancsnokot kapott[9]. A visszatért délvidéki területeknek Magyaországgal való egyesítését a XX. Törvénycikkel modták ki 1941. december 31-én[10].

 A magyar királyi Honvéd Vezérkar főnökének, Werth Henrik tábornok rendelete[11] nyomán a visszatért területeken, Bácskában, Baranyában és Muraközben 17 járási, 3 törvényhatósági városi                              (Szabadka,Zombor,Újvidék ) és 2 megyei  városi (Magyarkanizsa,  Zenta ) létesült[12]. Minden egyes katonai közigazgatási parancsnokságnak katonai és polgári személyzete volt.

Zentán a  polgári igazgatás[13] maga 8 osztályra oszlott, mégpedig a következőképpen :

• Elnöki osztály,vezetője dr. Gusáth György,
• Építészeti és munkaügyi osztály,vezetője Majoros Péter mérnök,
• Katonaügyi,tan- és ipari osztály,vezetője dr.Klébinder Jenő,
• Számvevői osztály,vezetője Máhr Mihály
• Adó- és javadalmi osztály,vezetője dr.Felsőhegyi András,
• Közegészségügyi osztály,vezetője dr.Hernádi Mihály,
• Közellátási osztály,vezetője Vámos János,
• Gazdasági és jogi osztály,vezetője Edelényi Miklós,

voltak ,de ezek mellett működtek még a következő hivatalok is :

• Árvaszék,vezetője dr.Répás Nándor,
• Anyakönyvi hivatal,vezetője Kiss Árpád,
• Tűzoltóság,vezetője Gulyás Károly,
• m.kir. Rendőrség,vezetője Garaba István,
• m.kir. Adóhivatal,vezetője Benedek János,
• m.kir. Járásbíróság,vezetője Szorcsik Miklós voltak.

 A járási és megyei városi katonai parancsnokság élén egy magasrangú törzstiszt állt, Zenta esetében Baumann István alezredes április 20-tól[14]. A másodfokú közigazgatási hatóság a Déli hadsereg  Katonai Közigazgatási Csoport Parancsnokság volt, élén Novákovits Béla tábornokkal. Ennek hatásköre kiterjedt az egész felszabadult területre, székhelye pedig Szabadkán volt. A harmadfokú közigazgatási hatóság a Szállásmesteri Csoport volt[15].

A városban a hatalomátvétel után természetesen azonnal igyekeztek felmérni a károkat, biztosítani a közbiztonságot, bevezetni a magyar jogrendet, karhatalmat, ami a m.kir.Rendőrség esetében 7 tisztet és altisztet, 6 nyomozót,valamint 72 közrendőrt jelentett. A csendőrség elsősorban a külvárosi és a városon kívüli területeken teljesített szolgálatot[16].

Az 1941. június 19-én kiadott kimutatás[17] szerint, amely a kárjegyzőkönyveken alapult, Zentán kárt szenvedett a hadműveletek során a vasúti híd, a Városháza épülete, az Eugen szálló épülete, a polgármesteri lakás, a régi városi szegényház (gyermekmenhely ) járványkórház épülete,

a közvágóhíd, a régi állami adóhivatal épülete, az alsóvárosi r.kat.temető kápolnája, a Zenta-Felsőhegy vasúti felüljáró, és a város határában húzódó düllőutak. Emellett jelentős volt a jugoszláv hadsereg által behívás és rekvirálás útján okozott kár

is : cca 1500 lovat vittek el, 600 szekérrel és 200 nyereggel együtt[18].

A szarvasmarhában és sertésben okozott károkat nem is tudták akkor még felbecsülni, hiszen elsősorban a tanyákról, szállásokról  vitték el ezeket a jószágokat az oromi, a becsei, és szenttamási út mellett lakóktól. Említést érdemel még a szerb hadsereg gépjármű-rekvirálása[19] is, amire a katonai parancsnokság idejéből származó iktatókönyv[20] is következtetni enged...

Május és június során visszaérkeztek a városba azok a magyarok, akik zentai születésűek voltak, de a háború szűkebb Szerbiában vagy Bánátban érte őket. A hatóság a lehetőségekhez képest igyekezett segíteni ezt a csoportot, miután megtörténtek a szükséges kivizsgálások személyüket illetően[21].

A magyar hatóságok azon a problémán is igyekeztek segíteni, amit a betelepített dobrovoljácok és kolonisták jelentettek ( akik az I.világháború után, 1918.október 31-ét követően jöttek ezekre a tájakra)[22] . 1918. és 1921. között a Délvidékről 39 272 magyar élt az optálás jogával Magyarországra[23]. A régi etnikai egyensúly visszaállítására való törekvés természetesen fontos volt a magyar államnak, aminek a része volt még a magyarosítás[24] is ( pl. a neveket magyarosították, az iskolákban elénekelték a nemzeti himnuszt, a nemzeti hiszekegyet mondták el, az utcák nevei magyarul íródtak az utcatnévtáblára, az üzletek magyar feliratúak lettek stb. ) Az 1941-ből származó adatok szerint, ekkor a városban és környékén 29 518 magyar és 1885 szerb élt[25].

 A különböző hivatalokban dolgozó szlávokat, akiket nem találtak megbízhatóknak, elbocsátották. Ez se volt új keletű dolog, hiszen az I.világháborút követően az új szerb hatalom ugyanezt tette, akárcsak Erdélyben a román hatalom... Hovatovább a harmincas években is voltak elbocsátások[26], amelyek a magyarságuk miatt érték az embereket, amit megintcsak természetszerűleg regisztráltak a magyar hatóságok. De az az állítás, miszerint a magyar hatóságok kizárólag csakis anyaországi hivatali apparátust használtak volna teljes egészében, ahogyan állítják a kommunista beállítottságú történészek, nem  helytálló.

Az előbb említett történész-csoport előszeretettel említette a magyarok által kivégzetteket Zentán, megemlítvén vagy 63 civil halálát[27], közöttük olyanokét is, akikről köztudott dolog volt már akkor is, hogy fegyveres ellenállást tanúsítottak a reguláris honvéd csapatokkal és a nemzetőrséggel szemben. Állításuk szerint az un.Tízek Tanácsa[28] döntött a kivégzéseket illetően a későbbiek során, amiket a Tisza partján hajtottak ekkor végre. Dobos János  csak a háború utáni veszteség-összeírást adja meg olyképpen, hogy az 1941. áprilisától 1945. májusig eltelt időszakban legkevesebb 484, legtöbb kb. 2000 ember haláláról számol be[29]. Jó lenne tudni, vajon itt az 1944.november 9-ei események áldozatai is benne vannak...?  Azonban erre való utalást itt nem találni. Ez az összeírás 1965-ben készült. Egy másik munkájában[30] viszont igen, ahol is leírja a rájuk vonatkozó véleményét, miszerint a Nemzetőrség, a Honvédség és más Quisling-erők, civil magyar szimpatizánsok névsorát ő nem közli. Közli viszont az 1941-es[31] évre vonatkozóan a Zentánál elesett,  jugoszláv katonák, mobilizáltak, és civilek névsorát, 77 emberrel. Továbbá az itt elhunytak, eltűntek névsorát, 40 emberrel. Végül pedig a különböző táborokban meghaltak, és a kivégzett kommunisták névsorát, 15 emberrel. A magyar haderő bevonulásakori időszakban áldozatul esett magyar emberek nem számítódtak bele ebbe a veszteségbe. Ők a Zentai Újság 1941. április 20-ai száma szerint a következő személyek voltak : Mészáros Antal, Szloboda István, Lukinich Róbert, Váradi István, Gere Antal, Gyetvai Antal[32] . Egy emberrel ezt a listát kiegészíteném: Gyetvai Németh György-el[33]. Ők nem a csetnik erőkhöz tartoztak. Nos,az eseményhez tudni kell azt, hogy ha valakik civilben támadták meg az egyenruhás katonaságot, az természetesen partizán akciónak, gerilla harcmodornak minősült, nemcsak a honvédség berkein belül. Ezeket az  akciókat maga Dobos János is leírta[34]. Nem kizárandó természetesen a katonaság túlkapása sem, mert háború volt, ahol mindig történnek túlkapások. De ilyen túlkapások történtek az I.világháború után közvetlenül is, és a II.világháború 1944-es véres évében is...

A helybeli zsidóságot ekkor még nem érte különösebb atrocitás, hiszen őslakosoknak számítottak azokkal a szlávokkal együtt, akik régebb óta éltek itt, mint 1918. A deportálások ideje csak jóval később jött el 1944-ben.

A visszatért városban hamarosan az utcáknak visszaadták a trianoni döntés előtti magyar neveiket, illetve új neveket is adtak egyes utcáknak[35].

A karhatalom végezte a maga munkáját, amiről több esetben tett jelentést Baumann István alezredes. A katonai közigazgatás ideje alatt 251 bűnügyben folyt nyomozás, őrizetbe vett a rendőrség 116 egyént, előzetes letartóztatásba 17 főt. Az állam ellen elkövetett bűncselekmények száma 5 , az egyének ellen elkövetettek száma 47, a vagyon elleni bűncselekmények száma pedig 174 volt. Rendőri felügyelet alatt 65 személyt tartottak , 2 kommunistát pediglen internálási eljárás alá vontak[36]. Így az illegalitás tovább folytatódott mindaddig, amíg meg nem kapták a parancsot az akcióikra, amit természetesen megintcsak nem tolerált a magyar hatalom[37]. Ezt a megszállók elleni kiáltvány jelentette, amit Jugoszláv Kommunista Párt 1941. nyarán tett közzé, és amelyet követően Bácskában is szabotázsakciók kivitelezésére került sor[38].

A város ekkor határzóna[39] volt, mivel Bánát  német fennhatóság alá tartozott a román és a magyar fél kibékíthetetlen ellentéte miatt, így a rendőrségnek sokkal jobban kellett felügyelnie a közbiztonságot. A katonaság részéről határőrszolgálat működött a Tisza bácskai, illetve a német részről a bánáti oldalon.

Az agrárpolitikát tekintve a magyar hatalom a nagybirtokok tiszteletben tartásával azt a földet vette célba, amit a jugoszláv agrárreform földkomplekszuma jelentett, vagyis cca 193 000

kataszteri holdat. Ez 1941. április 15-vel ment át a magyar állam tulajdonába, amit ez év július 17-én hagyott jóvá a kormány az 5280/ 1941. M.E. számú rendeletével[40].  A Délvidéken meglévő  szociális problémákat is ebből a földből való adományozással akarták megoldani, hiszen innen juttattak a telepített helyiségeknek is ( pl. Dušanovo, vagy Bácsdusanovo Csantavér mellett, ahová a bukovinai csángókat telepítették , I.világháború utáni szerb kolonisták éltek itt azt megelőzően ) cca 53 000 kataszteri holdat[41]. Bácska esetében a megmaradt 109 000 kataszteri holdat  a m.kir. Földmívelésügyi Minisztérium kezelte, és ebből elsősorban a harcokban hősi halált haltak családjai kaptak, valamint a hadirokkantak, a harcok során szerzett vitézi kitüntetések tulajdonosai, és nem utolsó sorban az őslakosság[42]. A zentai járás nagybirtokainak összterülete 58 065 kataszteri holdat tett ki[43]. A földosztás során 32 234 katasztrális holdat hagytak meg a birtokosoknak, míg 25 831 katasztrális holdat kisajátítottak. Zenta város maga is 12 000 katasztrális holdat birtokolt[44].

Természetszerűleg a háborúra való tekintettel a gazdasági-pénzügyi területen is szigorítások léptek életbe. Az árakat befagyasztották az 1941. március 25-ei szinten[45]. A pénzforgalom esetében pedig a 10 dinár aránylott az 1 pengőhöz elvet alkalmazták. Minden városban felmérték a városi házipénztárak állapotát, így Zentán is, amiről a felvételi jegyzőkönyvek is tanúskodnak[46].

Az élelmiszertartalékokat is felmérték a kötelező bejelentések alapján, nemkülönben a takarmányt is az állatállomány részére. Igyekeztek racionalizálni a közfogyasztást is a háborús helyzetre való tekintettel az élelmiszerek, a takarmány, az üzemanyag fogyasztása, a ruházat terén is[47]. Ez azt hiszem érthető is az akkori állapotokra gondolva.

A szociális problémákat tekintve a földnélküliség mellett a munkanélküliség és a lakáskérdés voltak a legnagyobbak. Ezen úgy igyekeztek a hatóságok segíteni, hogy egyeseknek földet juttattak, másokat közmunkára alkalmaztak , és többek között a magas talajvíz következtében megrongálódott házakat igyekeztek rendbe hozni  (160 000 tégla felhasználásával 366 ház esetében )[48].

A városban a katonai parancsnokság időszaka alatt többször tartottak nagyobb nyilvános összejöveteleket, ünnepségeket, bár egyébként ekkor is és máskor is szigorúan ellenőrizték a résztvevőket, nehogy valami szabotázsakció történjen, vagy más probléma. Ilyenek voltak például az április 27-én és a  május 11-én  Zenta város felszabadulásának első ünnepe , augusztus  20-ai Szent István nap fényes megünneplése körmenettel a romtemplomnál  is, ahol népviseletben, katonai parádéval, ünnepi beszédekkel gazdagították a programot a felszabadulás tiszteletére[49].

Ekkor eljött az ideje annak , hogy itt is felelevenítsék azt az anyaországi szokást, amikor is a hősökre emlékeznek ( Hősök emlékünnepe[1], az 1924. évi XIV. t.c. avatta nemzeti ünneppé ).Ezt a napot mindig  május utolsó vasárnapján tartották az I.világháború hőseire emlékezvén most már a visszatért részeken is. Ezt az ünnepséget a Jézus Szíve templomban tartott ünnepi nagymisével együtt rendezték meg, amely igen jól sikerülhetett, hiszen a magasrangú tisztikar is igen meg volt elégedve, ami kitűnik a  katonai jelentésből is[2].

A társadalmi szervezetek működése is megindult némi idő múltával. Zenta megyei városban ezek közül megemlíthetjük a következőket[3] :

·         a Délvidéki Magyar Kultúrális Szövetséget

·         a Magyar Kultúrális Szövetséget

·         a Katolikus Legényegyletet

·         a Katolikus Ifjúsági Egyesületet

·         a Katolikus Nőegyletet

·         a Keresztes Ifjak Egyesületetét

·         a Fesőhegyi Keresztes Egyletet

A társadalmi egyesületek közül pedig[4] :

-->